Az európai zsidók körülbelül 90 százaléka úgy látja, hogy hazájában erősödött az antiszemitizmus az elmúlt öt évben – derült ki az Európai Unió alapjogi ügynökségének (FRA) hétfőn bemutatott felméréséből.
A csaknem 16 400 megkérdezett több mint egynegyede számolt be arról, hogy az elmúlt évben legalább egyszer érte zaklatás, nagyjából 10 százalékuk pedig azt mondta, hogy hátrányos megkülönböztetés sújtotta a foglalkoztatás, az oktatás, a lakhatás vagy épp az egészségügyi ellátás terén. Konkrét fizikai támadás a felmérésben részt vevők 3 százalékát érte származása miatt az utóbbi öt évben.
Nagy probléma az antiszemitizmus
A válaszadók 85 százaléka az antiszemitizmust nevezte hazája legfőbb társadalmi-politikai problémájának, s túlnyomó többségük úgy vélekedett, hogy a helyzet az online térben a legrosszabb.
Közel 40 százalékuk elgondolkozott már az emigráción, mert nem érzi magát biztonságban, 34 százalékuk pedig kerüli a zsidó rendezvények, helyszínek látogatását. A megkérdezett zsidók 70 százaléka szerint nem hatékony az EU tagállamainak antiszemitizmus elleni fellépése.
A bevándorlást Magyarországon nevezték messze a legkevesebben problémának, szemben a korrupcióval. Az antiszemitizmus esetén az ország a középmezőnyben van 77 százalékkal, a legrosszabb adat Franciaországból érkezett (95 százalék).
Az előző, hat évvel ezelőtti felmérés óta 12 százalékponttal csökkent azon magyarországi zsidók aránya, akik problémának látják az antiszemitizmust. Belgiumban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban és Svédországban ezzel szemben jelentésen nőtt ez az arány.
Magyarországon a megkérdezettek 70 százaléka szerint nőtt az antiszemitizmus az utóbbi öt évben, 2012-ben még 91 százalék mondta ezt. A korábbi értékhez képest jelentős növekedés volt például Dániában és Nagy-Britanniában is.
Az ellenséges utcai megnyilvánulásokat a legtöbben Franciaországban és Belgiumban látták problémásnak, a legkevesebben Lengyelországban és Magyarországon.nA legtöbben Hollandiában, Franciaországban és Belgiumban kerülik legalábbis időnként elővigyázatosságból a zsidó rendezvényeket, a legkevesebben Olaszországban, Magyarországon és Ausztriában.,A kivándorlást fontolgatók aránya Olaszországban és Spanyolországban a legmagasabb, míg a legalacsonyabb Magyarországon Belgiumban és Franciaországban.